Közösen ünnepeltek a reformátusok és az evangélikusok Romániában

2017. július 04., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, erdélyi egyházkerület, romániai evangélikus egyház, reformáció

446 év után először tartott közös ünnepi zsinatot a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház. A július 4-i kolozsvári ünnepségen hálát adtak az elmúlt 500 évért, valamint nyilatkozatot fogadtak el, melyben elkötelezik magukat a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és az egyházi oktatási intézmények további fenntartása mellett, fogadalmat tesznek egymás segítésére, valamint az evangélium tiszta hirdetésére és Isten igéjének őszinte és feltétlen továbbadására. Ezen elkötelezettség egyik legerősebb kinyilatkoztatási formájaként közös lelkészszentelő közgyűlést tartottak a nap folyamán.

Összehangolt egyházi átvilágítás és közelmúltkutatás – együttműködés az erdélyi magyar egyházak között

2010. március 15., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, erdélyi egyházkerület, Határon túl, erdélyi unitárius egyház, romániai evangélikus egyház, múltfeltárás, protestáns

Az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az Erdélyi Unitárius Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház részvételével pénteken Kolozsváron megalakult az erdélyi magyar egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási munkacsoportjainak Szakmai Egyeztetõ Fóruma.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.